A királyok első 17

¹És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki elõtt állok, hogy ez esztendõkben sem harmat, sem esõ nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.

²És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván:

³Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.

⁴És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.

⁵Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé folyik.

⁶És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.

⁷És lõn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt esõ a földre.

⁸És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván:

⁹Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.

¹⁰És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.

¹¹De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.

¹²Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.

¹³Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból elõször egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;

¹⁴Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esõt ád a földnek színére.

¹⁵És õ elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind õ, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.

¹⁶A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

¹⁷És lõn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az õ betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.

¹⁸Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?

¹⁹És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté.

²⁰Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd?

²¹És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé!

²²És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.

²³És felvévén Illés a gyermeket, alávivé õt a felházból a házba, és adá õt az õ anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!

²⁴És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.