Sámuel első 1

¹Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységérõl való, és az õ neve Elkána vala, Jerohámnak fiai, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.

²És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.

³És ez az ember felmegy vala esztendõnként az õ városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai.

⁴És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az õ feleségének, és minden fiának és leányának áldozati részt ád vala;

⁵Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát igen szerette; de az Úr bezárá az õ méhét.

⁶Igen bosszantja vala pedig Annát vetélkedõ társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az õ méhét.

⁷És így történt ez esztendõrõl esztendõre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá õt, õ pedig sír vala és semmit sem evék.

⁸És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?

⁹És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),

¹⁰És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.

¹¹És fogadást tõn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én õt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az õ fejét soha!

¹²Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr elõtt: Éli figyel vala az õ szájára;

¹³És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.

¹⁴Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.

¹⁵Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítõ italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr elõtt.

¹⁶Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébõl szólottam eddig.

¹⁷És felelé Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tõle.

¹⁸Õ pedig monda: Legyen kedves elõtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az õ útjára és evék, és arcza nem vala többé szomorú.

¹⁹És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr elõtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az õ feleségét, és az Úr megemlékezék róla.

²⁰És történt idõ multával, hogy terhes lõn Anna, és szüle fiat és nevezé õt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem õt.

²¹És mikor felméne a férfi, Elkána és az õ egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendõnként való áldozatát és fogadását:

²²Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem õt, hogy az Úr elõtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.

²³És monda néki Elkána, az õ férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj itthon, míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az õ beszédét! Otthon marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá.

²⁴És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlõ borral, és bevivé õt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig még igen kicsiny vala.

²⁵És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.

²⁶Õ pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, a ki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.

²⁷Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tõle kértem.

²⁸Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.