A krónikák második 20

¹És lõn ezek után, eljövének a Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is az Ammoniták közül, Jósafát ellen, hogy hadakozzanak vele.

²Eljövének pedig a hírmondók, és megmondák Jósafátnak, mondván: A tenger tulsó részérõl nagy sokaság jön ellened Siriából, és már Haséson-Tamárban vannak; ez az Engedi.

³Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdete az egész Júda országában bõjtöt.

⁴Azért felgyûlének a Júdabeliek, hogy az Úr segedelmét keressék, Júdának minden városaiból is jövének, hogy az Urat megkeressék.

⁵És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezetiben, az Úr házában az új pitvar elõtt;

⁶És monda: Oh Uram, mi atyáink Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, a ki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben van az erõ és hatalom, és senki nincsen, a ki ellened megállhatna.

⁷Oh mi Istenünk! nem te ûzéd-é ki e földnek lakóit a te néped az Izráel elõtt, és nem te adád-é azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké?

⁸És lakának azon és építettek azon a te nevednek szentséges hajlékot, mondván:

⁹A mikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban elõtted (mert a te neved e házban van) és a mikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg minket.

¹⁰És most ímé az Ammoniták, a Moábiták és a Seir hegyén lakozók, a kiknek földjén nem akarád, hogy általmenjenek az Izráel fiai, mikor Égyiptom földébõl kijöttek, hanem mellettök menének el és nem pusztíták el õket;

¹¹Ímé ezért azzal fizetnek nékünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiûzzenek a te örökségedbõl, melyet örökségül adtál nékünk.

¹²Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg õket? Mert nincsen mi bennünk erõ e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.

¹³És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr elõtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben.

¹⁴Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia vala, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia vala, és az Asáf fia közül vala Lévita vala) az Úrnak lelke szálla, a gyülekezet közepette,

¹⁵És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten.

¹⁶Holnap szálljatok szembe velök! Ímé õk a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájok találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben.

¹⁷Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz.

¹⁸Akkor Jósafát meghajtá fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborulának az Úr elõtt és imádák az Urat.

¹⁹A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék.

²⁰És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerõsíttettek; bízzatok az õ prófétáiban, és szerencsések lesztek!

²¹Tanácsot tartván pedig a néppel, elõállítá az Úr énekeseit, hogy dícsérjék a szentség ékességét, a sereg elõtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az õ irgalmassága;

²²És a mint elkezdették az éneklést és a dícséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén lakozók ellen, a kik Júdára jövének, és megverettetének.

²³Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy õket levágnák és elvesztenék; és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elõ.

²⁴A Júda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg.

²⁵Akkor elméne Jósafát és az õ népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találának nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának rólok, oly sokat, hogy alig vihették el, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette sok vala.

²⁶Negyednapra pedig gyûlének a hálaadásnak völgyébe, mivel az Úrnak ott adának hálákat; azért azt a helyet hálaadás völgyének nevezék mind e mai napig.

²⁷Megtére azért Júdának és Jeruzsálemnek egész népe Jósafáttal, az õ fejedelmökkel egybe, hogy visszamenjen Jeruzsálembe nagy örömmel; mert az Úr megvigasztalta vala õket az õ ellenségeik felett.

²⁸És bemenének Jeruzsálembe, lantokkal, cziterákkal és trombitákkal, az Úr házához.

²⁹És lõn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen.

³⁰Megnyugovék azért a Jósafát országa, és békességet ada néki az õ Istene minden felõl.

³¹És uralkodék Jósafát Júda felett. Harminczöt esztendõs vala, mikor uralkodni kezde, és uralkodék Jeruzsálemben huszonöt esztendeig; és az õ anyjának neve Azuba vala, a Silhi leánya.

³²És jára Asának, az õ atyjának útján, el sem távozék attól, cselekedvén azt, a mi az Úr szeme elõtt kedves dolog vala.

³³Csakhogy még a magaslatok nem rontattak le, és a nép nem készítette az õ szívét az õ atyái Istenéhez.

³⁴Jósafátnak pedig elsõ és utolsó dolgai ímé meg vannak írva Jéhunak, a Hanáni fiának könyvében, a ki azokat beírta az Izráel királyainak könyvébe.

³⁵Azután Jósafát, a Júda királya megbarátkozék Akháziával, az Izráel királyával, a ki gonoszul cselekedett vala;

³⁶Mindazáltal vele megbarátkozék, hogy hajókat készítenének, melyeken Társisba mennének; és a hajókat Esiongáberben készíték.

³⁷Jövendöle azért Eliézer, a Maresából való Dódava fia Jósafát ellen, mondván: Minthogy megbarátkozál Akháziával, az Úr megsemmisíti a te munkádat. És a hajók mind összetörének, és nem mehetének Társisba.