A krónikák második 32

¹Ezen dolgok és igazságos cselekedetek után eljöve Sénakhérib, az Assiriabeli király, és Júdába menvén, megszállá a megerõsített városokat, azt mondván, hogy elfoglalja azokat magának.

²Mikor tehát Ezékiás látta, hogy Sénakhérib eljöve, és Jeruzsálemet meg akarná szállani:

³Tanácsot tarta vezéreivel és vitézeivel, hogy a városon kivül való forrásokat betöltsék; és azok segítségére lõnek néki;

⁴Mert összegyûlvén a sokaság, bedugának minden forrást és az ország közepén folyó patakot, mondván: Miért találjanak az assiriai királyok elegendõ vizet, ha eljõnek?!

⁵És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kivül másik kõfalat is emelt, s Millót a Dávid városában megerõsíté; ennekfelette szerze sok fegyvert és paizst.

⁶És a nép fölé seregvezéreket tett, és maga köré gyûjtvén õket a város kapujának utczájára, szóla az õ szívök szerint ekképen:

⁷Erõsek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem õ vele.

⁸Õ vele testi erõ van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék. És megbátorodék a nép, ezt hallván Ezékiástól, a Júda királyától.

⁹Ezek után elküldé szolgáit Sénakhérib, az assiriai király Jeruzsálembe (õ pedig Lákis mellett volt egész seregével) Ezékiáshoz a Júda királyához, és az egész Júdához, mely Jeruzsálemben vala, mondván:

¹⁰Ezt mondja Sénakhérib, az assiriai király: Kiben bíztok, hogy Jeruzsálemben maradtok a megszállás idején?

¹¹Avagy nem Ezékiás áltatott-é el titeket, hogy éhséggel és szomjúsággal ölne meg titeket, mondván: Az Úr, a mi Istenünk megszabadít minket az Assiriabeli király kezébõl!

¹²Vagy nem Ezékiás pusztította-é el az õ magaslatait és oltárait, mikor így szólott Júdához és Jeruzsálemhez, mondván: Csak egy oltár elõtt imádkozzatok, és csak azon tömjénezzetek?!

¹³Avagy nem tudjátok-é, mit mûveltem én és az én atyáim e föld minden népeivel? Vajjon e föld nemzetségeinek istenei megszabadíthatták-é az én kezembõl az õ földöket?

¹⁴És kicsoda e nemzetségek istenei közül az, a melyeket az én atyáim elvesztettek, a ki az én kezembõl az õ népét megszabadíthatta volna, hogy a ti Istenetek is az én kezembõl titeket megszabadíthatna?

¹⁵Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higyjetek néki, mert ha egy népnek és országnak istene sem szabadíthatta meg az õ népét kezembõl és az én atyáim kezébõl: mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezembõl!

¹⁶Sõt ezenkivül az õ szolgái még sokat szólának az Úr Isten ellen, és az õ szolgája Ezékiás ellen.

¹⁷Levelet is íra, az Urat, Izráel Istenét káromlással illetvén, és szólván ellene ilyen módon: A mint e földön lakozó népek istenei meg nem szabadíthatták az õ népöket az én kezembõl: ekképen az Ezékiás Istene sem szabadíthatja meg az õ népét kezembõl.

¹⁸És kiáltnak nagy felszóval zsidó nyelven Jeruzsálem népe ellen, mely a kerítésen vala, hogy õket megrettentenék és megháborítanák, abban a reményben, hogy így a várost elfoglalhatják.

¹⁹És úgy szólának a Jeruzsálem Istenérõl, mint a föld népeinek istenei felõl, melyek emberi kézzel csináltattak.

²⁰Akkor Ezékiás király könyörge, és õ vele Ésaiás próféta az Ámós fia e káromlásért, és felkiáltának az égre.

²¹És elbocsátá az Úr az õ angyalát, a ki megöle minden erõs vitézt, elõljárót és vezért az assiriai király táborában, és nagy szégyennel megtére az õ földébe. Bemenvén pedig az õ istenének házába, ott az õ saját fiai fegyverrel ölék meg õt.

²²Megszabadítá azért az Úr Ezékiást és a Jeruzsálem népét Sénakhéribtõl az assiriai királytól, és minden másoktól, és védelmezé õket mindenfelõl.

²³És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is a Júda királyának drágaságokat, és õ felmagasztaltatott minden pogányok szemei elõtt azután.

²⁴Az idõben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, a ki szóla hozzá és csudajelt adott néki.

²⁵De nem cselekedék Ezékiás az õ hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért Istennek haragja lõn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.

²⁶Azonban megalázta magát Ezékiás az õ felfuvalkodottságában, Jeruzsálem lakosaival egybe; ezért nem szálla többé reájok az Úrnak haragja Ezékiás életében.

²⁷És igen nagy gazdagsága és dicsõsége vala Ezékiásnak. És csináltatott magának kincsesházat az ezüst, arany, drágakövek és drága fûszerszámok, paizsok és mindenféle drága szerszámok számára;

²⁸És tárházakat jövedelmének a gabonának, bornak, olajnak számára, és mindenféle barom számára istállókat, a nyájaknak pedig aklokat.

²⁹Városokat is építe magának, és szerze igen sok juhot és barmot, mert az Isten nagy gazdagságot adott néki.

³⁰És Ezékiás volt az, a ki betömé a Gihon vizeinek felsõ forrását, és Dávid városának napnyugat felõl való részén vezeté lefelé. És minden dolgában igen szerencsés vala Ezékiás;

³¹De mivel a Babilóniabeli fejedelmek követeivel megbarátkozék, a kik õ hozzá küldettek, hogy megtudakoznák a csudajelt, mely a földön lõn; elhagyá õt az Isten, hogy megkisértené õt és meglátná, mi volna az õ szívében.

³²Ezékiásnak pedig többi dolgai és jótéteményei ímé meg vannak írva az Ésaiás prófétának, az Ámós fiának látásában, és a Júda és Izráel királyainak könyvében.

³³Meghala pedig Ezékiás az õ atyáival, és eltemeték õt a Dávid fiainak sírjaihoz vivõ feljárón, és mind az egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tettek néki az õ halálának idején. És uralkodék Manasse, az õ fia helyette.