Sámuel második 1

¹És lõn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyõzésébõl, és Dávid két napig Siklágban idõzött:

²Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

³Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.

⁴Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele: megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia meghalának.

⁵Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia?

⁶Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék õtet.

⁷Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.

⁸Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

⁹Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.

¹⁰Annakokáért én mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az õ fején vala, és az aranypereczet, mely az õ karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.

¹¹Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele valának.

¹²És nagy zokogással sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.

¹³És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.

¹⁴Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?

¹⁵És szólíta Dávid egyet az õ szolgái közül, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala.

¹⁶És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.

¹⁷És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az õ fián,

¹⁸És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):

¹⁹Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök!

²⁰Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

²¹Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti reátok ne szálljon, és mezõtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erõs vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.

²²A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.

²³Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának.

²⁴Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.

²⁵Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!

²⁶Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.

²⁷Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi szerszámok!