Dániel 10

¹Czírusnak, Persia királyának harmadik esztendejében egy ige jelenteték Dánielnek a ki Baltazárnak nevezteték; igaz az ige és nagy bajról való; és figyele az igére és megérté a látomást.

²Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig.

³Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.

⁴És az elsõ hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék.

⁵És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve.

⁶És teste olyan mint a társiskõ, és orczája olyan mint a villám, és szemei olyanok mint az égõ szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércznek színe, és az õ beszédének szava olyan, mint a sokaság zúgása.

⁷És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, a kik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, és elfutának, hogy elrejtõzzenek.

⁸És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erõ sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lõn minden erõm.

⁹És hallám az õ beszédének szavát; és mikor hallám az õ beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre.

¹⁰És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre;

¹¹És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve.

¹²És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az elsõ naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened elõtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem.

¹³De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az elõkelõ fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;

¹⁴Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó idõkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól.

¹⁵És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orczámmal a földre esém és megnémulék.

¹⁶És ímé, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat és megnyitám a számat és szólék és mondám annak, a ki elõttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erõm nincsen.

¹⁷És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erõ, és lélekzet sem marada bennem.

¹⁸És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerõsíte engem.

¹⁹És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erõs és bizony erõs! És mikor szóla velem, megerõsödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerõsítél engemet.

²⁰És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jõ elõ!

²¹De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.