A prédikátor 3

¹Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

²Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

³Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

⁴Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

⁵Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.

⁶Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.

⁷Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

⁸Ideje van a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

⁹Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?

¹⁰Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.

¹¹Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.

¹²Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen kiki, és hogy a maga javát cselekedje az õ életében.

¹³De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.

¹⁴Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.

¹⁵A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.

¹⁶Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.

¹⁷És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden ember akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.

¹⁸Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatokhoz hasonlók.

¹⁹Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.

²⁰Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.

²¹Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?

²²Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része e világban: mert ki hozhatja õt vissza, hogy lássa, mi lesz õ utána?