Ezékiel 12

¹És lõn az Úrnak szava énhozzám, mondván:

²Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert õk pártos ház.

³És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik elõtt, és vándorolj ki helyedrõl más helyre szemök láttára; talán meglátják! mert õk pártos ház.

⁴És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy a hogy a vándorok szoktak.

⁵Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki.

⁶Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orczádat fedd be, hogy lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izráel házának.

⁷Úgy cselekedtem azért, a mint parancsolva vala nékem; eszközeimet kihordám nappal, mint vándorútra való eszközöket, és este átlyukasztám a falat kezemmel; a sötétben kivivém, vállamra emelém szemök láttára.

⁸És lõn az Úr beszéde én hozzám reggel, mondván:

⁹Embernek fia! Nem mondta-é néked Izráel háza, ez a pártos ház: mit cselekszel?

¹⁰Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a próféczia, ki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, a mely ott lakozik.

¹¹Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek.

¹²És a fejedelem, ki közöttök van, vállát megrakván a sötétben, kimegyen; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki õt, orczáit befedi, hogy ne lássa szemeivel épen õ a földet.

¹³És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem õt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni és ott fog meghalni.

¹⁴És mindeneket, kik körülte vannak az õ segítségére, és minden seregeit szélnek szórom mindenfelé, és kardot vonok utánok.

¹⁵És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom õket a pogányok közé, és szétszórom õket a tartományokba.

¹⁶De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertõl, éhségtõl s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.

¹⁷És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:

¹⁸Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.

¹⁹És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjérõl: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással iszszák, hogy pusztaságra vetkõzzék földje bõségébõl minden lakói álnoksága miatt.

²⁰És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

²¹És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:

²²Embernek fia! micsoda közmondástok van néktek Izráel földjén? hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás.

²³Ezokért mondd nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Megszüntetem e közmondást és nem mondogatják azt többé Izráelben, sõt inkább mondd nékik: elközelgettek a napok, és minden látás teljesül.

²⁴Mert nem lesz többé semmi hiábavaló látás és hizelgõ jövendölgetés Izráel házának közepette.

²⁵Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten!

²⁶És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:

²⁷Embernek fia! ímé, Izráel háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze idõkre prófétál õ.

²⁸Ezokért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; a mit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten.