Márk 8

¹Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:

²Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;

³És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.

⁴Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?

⁵És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

⁶Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

⁷Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.

⁸Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.

⁹Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

¹⁰És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

¹¹És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.

¹²Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.

¹³És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

¹⁴De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.

¹⁵És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!

¹⁶Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.

¹⁷Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?

¹⁸Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

¹⁹Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.

²⁰Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

²¹És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

²²Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.

²³Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?

²⁴Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

²⁵Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

²⁶És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

²⁷És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?

²⁸Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

²⁹És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

³⁰És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.

³¹És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

³²És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.

³³És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

³⁴A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.

³⁵Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

³⁶Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

³⁷Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?

³⁸Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.