A példabeszédek 5

¹Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,

²Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.

³Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.

⁴De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.

⁵Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.

⁶Az életnek útját hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.

⁷Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!

⁸Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,

⁹Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;

¹⁰Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne jusson.

¹¹Hogy nyögnöd kelljen életed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,

¹²És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,

¹³És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!

¹⁴Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!

¹⁵Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.

¹⁶Kifolynak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?

¹⁷Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.

¹⁸Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.

¹⁹A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.

²⁰És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?

²¹Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.

²²A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.

²³Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.