A zsoltárok 42

¹Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

²(42:3) Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élõ Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten elõtt?

³(42:4) Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: "Hol van a te Istened?"

⁴(42:5) Mikor ezekrõl emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelõtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem õket, az ünneplõ sokaságot, az Isten házáig.

⁵(42:6) Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az õ orczájának szabadításáért.

⁶(42:7) Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjérõl, a Miczár hegyérõl.

⁷(42:8) Örvény örvényt hív elõ zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!

⁸(42:9) Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

⁹(42:10) Hadd mondjam Istennek, az én kõszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?

¹⁰(42:11) Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?

¹¹(42:12) Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.