Jelenések könyve 21

¹Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

²És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentõl szálla alá a mennybõl, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.

³És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égbõl: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az õ népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az õ Istenök.

⁴És az Isten eltöröl minden könyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.

⁵És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.

⁶És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.

⁷A ki gyõz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

⁸A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bûbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tûzzel és kénkõvel égõ tóban lesz, a mi a második halál.

⁹És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.

¹⁰És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentõl szállott alá a mennybõl.

¹¹Benne vala az Isten dicsõsége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kõhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kõhöz;

¹²És nagy és magas kõfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:

¹³Napkeletrõl három kapu; északról három kapu; délrõl három kapu: napnyugotról három kapu.

¹⁴És a város kõfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

¹⁵A ki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vesszõ, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kõfalát.

¹⁶És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszõvel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlõ.

¹⁷És megméré annak kõfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval.

¹⁸És kõfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.

¹⁹És a város kõfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az elsõ alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;

²⁰Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.

²¹A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngybõl vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.

²²És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

²³És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsõsége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.

²⁴És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az õ dicsõségöket és tisztességöket abba viszik.

²⁵És annak kapui be nem záratnak nappal ( éjszaka ugyanis ott nem lesz);

²⁶És a pogányok dicsõségét és tisztességét abba viszik.

²⁷És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.