A zsoltárok 143

¹Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hûséged és igazságod szerint hallgass meg engemet.

²Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élõ sem igaz elõtted!

³Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!

⁴Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!

⁵Megemlékezem a régi idõkrõl, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.

⁶Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy eped utánad. Szela.

⁷Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orczádat elõlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz.

⁸Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!

⁹Szabadíts meg engem ellenségeimtõl, Uram; hozzád menekülök!

¹⁰Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.

¹¹Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért!

¹²És kegyelmedbõl rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, a kik szorongatják lelkemet; mert szolgád vagyok.