A zsoltárok 142

¹Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

²(142:3) Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat.

³(142:4) Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

⁴(142:5) Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

⁵(142:6) Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élõknek földén;

⁶(142:7) Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!

⁷(142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.